Szakmai beszámoló 2025/26

Szakmai Beszámoló 2025/26

Utolsó frissítés: 2026 június 29.

                    

NTP-HHTDK-25-0024 számú, Önfejlesztés a tudományos munkában való kiteljesedésért az Állattenyésztési Tudományok Intézetben című pályázatunk keretében:

 

2025. november 19-én megrendezésre került az intézeti TDK a Szent István Campuson. A Állattenyésztés-tudományi Szekcióban 8 fő vett részt, melyből 1 fő középiskolás tanuló volt a Mezőhegyesi Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumból.

2026. január 23-án külső szakember (Lantos Mihály) megtartotta a pályázatunkhoz tartozó általános iskolásoknak (5. osztály) szóló tanulásmódszertani kurzust, ami a jegyzetelés technikáját és több praktikus kommunikációs, olvasási, írásos technikát mutatott be. A hatékony tanulás kulcsa a sikeres továbbtanulásnak, amit szerettünk volna támogatni pályázatunk által is.

2026. február 19-én tartottuk TDK felkészítő rendezvényünket Gödöllőn, a Szent István Campuson, melyen az egyetemi hallgatók külsős szakember által (Lantos Tanulási Stratégiák) kaptak információkat, hasznos, azonnal használható tanácsokat az előttük álló tudományos prezentáció kivitelezéséről. Hangsúlyt kapott a magabiztosság elérése, stresszkezelés és az önazonosság megtartása.

2026. március 3-án Lantos Mihály megtartotta az egyetemistáknak szóló jegyzeteléstechnikai kurzust a Szent István Campuson, amely tudás nélkülözhetetlen a sikeres egyetemi évekhez. A hallgatók azonnali segítséget és tanácsokat kaptak, mely praktikákat beépíthetik a továbbiakban, megkönnyítve a jegyzetelés általi információ rögzítését. A kurzust Bócz Péter fejezte be március 17-én, mely során a sikeres előadástechnika, szorongás csökkentés és sikeres vizsgázási technikákról is hallottak az érdeklődők.

2026. március 6-án Dr. Kovács-Weber Mária állatasszisztált terapeuta tartotta meg foglalkozását általános iskolások számára, Dányban. Az alkalom lehetőséget nyújt a nyulakkal történő kapcsolódásra, sokat tanulhattak az állatok igényeiről, szükségleteiről, az állatok elfogadó közege csökkenheti az iskolások stressz szintjét, önbizalmukat erősíti és szociális képességeiket erősítheti.

2026. március 9-én Vlaskality Sára Dóra kötetlen beszélgetése zajlott le végzős állattenyésztő mérnök csoporttal, mely során saját példáján mutatta be, hogy mennyire lényeges a TDK munka, bíztatta a hallgatókat, hogy váltsanak tématerületet, ha úgy érzik logikusnak, kiemelte a továbbtanulásban rejlő lehetőségeket és a hallgatók szabadon, személyes kérdéseiket is átbeszélhették, ezzel megkönnyítve további döntéseiket.

2026. március 17-én Dr. Kovács-Weber Mária intézeti munkatársunk állatasszisztált terápiás foglalkozást tartott Erdőkürtön, az Erdőkürti Nefelejcs Óvoda 23 óvodásának. Az állatokkal történő közvetlen kapcsolat megalapozza az óvodások hozzáállását az állatokhoz, azok igényeihez.

2025. március 20-án szakmai látogatást szerveztünk a MATE Szent István Campuson, ahol az Állati termék Vizsgáló Laboratórium is bemutatásra került, az NBGK Méhészeti Intézetben, illetve Méhészeti Múzeumban érdeklődő tanulók számára.

 

2026. március 27-én délelőtt Dr. Kovács-Weber Mária a Gödöllői Református Líceum Gimnázium számára tartott állatasszisztált terápiás foglalkozást, ami egyben tapintható közelségbe hozta a nyulakat a középiskolások számára. Az állatokkal való bánásmódról, hozzáállásról is kaptak ismereteket a tanulók.

2026. március 27-én délután Dr. Kovács-Weber Mária intézeti munkatársunk érdeklődő egyetemistáknak tartott állatasszisztált terápiás foglalkozást, mely során ismereteiket bővíthették a hallgatók, önismereteiket gyarapíthatták, illetve információt kaphattak az állattenyésztés e speciális ágáról is.

2026. május 8-án Lantos Mihály tartotta a középiskolásoknak szóló tanulásmódszertani kurzust, ami alapvető kommunikációs készségek fejlesztése mellett jegyzeteléstechnikát mutatott be a Veresegyházi Katolikus Gimnázium tanulóinak. A sikeres tanulási módszerek használata nagyban hozzájárulhat a sikeresebb tanulmányi eredményekhez, illetve továbbtanulási sikerekhez.

2026. május 20-án megrendezésre került 10 fő hallgatóval az intézeti TDK. A Szent István Campuson az Állattenyésztés-tudományi és Takarmányozástani Szekcióban 7 fő egyetemista és 3 fő középiskolás adta elő tudományos munkáját. A középiskolások az Alföldi ASzC Bartha János Kertészeti Technikum és Szakképző Iskolából, illetve az Alföldi ASzC Bársony István Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumból érkeztek.

Önfejlesztés a tudományos munkában való kiteljesedésért